Ez az év más volt, mint ami megszoktunk. Ezért úgy határoztam, az én újévi jókívánságom is eltér az eddig megszokottól.
Én azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg a saját boldogságát. Azt az utat, ami az övé. Ne akarjunk mindenáron valaki után menni, mert nem biztos, hogy a mi utunk is arra vezet.
Azt kívánom, hogy tanuljuk meg észrevenni a csodát, ami a szürke hétköznapokban rejlik!
Tanuljuk meg elfogadni a saját történetünket, akkor is, ha magunktól nem ilyet írnánk! Mert talán nem érdemes megváltoztatni a nekünk szánt történetet, hiszen, nem tudjuk, mit hoz a másik befejezés. Talán el kell fogadnunk, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem értünk.
Tudjuk elfogadni, hogy amik a hétköznapokban olykor szétszaggatják a lelkünket, valójában talán apró nyílások, amelyeken keresztül megpillanthatjuk az igazi szépséget.
Tanuljuk meg feladni a neheztelést, az elégedetlenséget a háláért, a haragot az örömért, a megszokott dolgokat az új izgalmáért!
Tanuljunk meg kevesebbet kérni és sokkal többet adni!
Tanuljunk meg vigyázni egymásra!
Tanuljunk meg elvárások nélkül önzetlenül szeretni!
Én ezt kívánom az új évre!

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: