A reggelekben a találkozásokat szeretem. A szavak nélküli összemosolygásokat, a magyarázat nélkül is érthető összenevetéseket.
Van egy kisfiú, aki minden reggel pontosan egy mondatot mond nekem. Se többet, se kevesebbet. Ezt úgy, hogy nem áll meg, még csak le sem lassít. Menetközben mond egy mondatot, miközben megejtjük a reggeli kézfertőtlenítést.
Hol magáról oszt meg valamit, hol a testvéréről, hol csak egy gondolatot közöl.
Ma reggel ez a mondat hangzott el, miközben szokott tempójában táskával a hátán elhaladt mellettem:
– Andi néni, hogy te ma milyen nagyon szép vagy!
És ebben a pillanatban ismét pontosan tudtam, hogy a helyemen vagyok. Ott ahol nincs az a rutin, ami szürkévé vagy unalmassá válna. Ott,ahol minden pillanatban ott rejlik a csoda, ott ahol a csoda a világ legtermészetesebb dolga.
A gyerekek között.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: