Így szeretném élni az életem

Amikor minden „rendben” van, akkor csak sodródunk az élettel, de nem élünk igazán.

Amikor valami megakasztja a fogaskerekeket, először nagyon nagyot esünk, és nagyon megütjük magunkat.

De innen egész másképp kezd látszani minden. Valahogy színesebbek lesznek a színek, valahogy sokkal szebb lesz az élet, sokkal szebb lesz minden.

Lesz, aki félrefordítja a fejét és továbbmegy. Mert nem tudja, hogy mit tehetne. Vagy mert így könnyebb. Lesz, aki megáll melletted és segíteni próbál. Megkérdezi, hogy tud-e segíteni, te azt mondod, nem köszönöm. Lesz, aki nem kérdez, csak beköti a sebedet és továbbáll. Lesz, aki megáll, és feléd nyújtja a kezét, hogy felsegítsen. Lesz, aki melletted marad, amíg tovább nem tudsz menni. Lesz, aki elkísér hazáig.

Mindenkinek hálásnak kell lennünk, akár megállt, akár nem. Mert mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy hogyan képes segíteni, és nem várhatunk el senkitől semmit.

Mi pedig felállunk. mindig felállunk. De más emberként állunk fel, és már sosem lesz semmi a régi. De már nem is akarjuk a régit. Csak arra vágyunk, ami tiszta, ami őszinte, ami egyszerű.

Újra felfedezünk mindent. Rájövünk, hogy mennyi minden mellett rohantunk el. Rájövünk, hogy mennyi mindent adhatunk, és azt nem veheti el tőlünk senki. Rájövünk, hogy amit mi észreveszünk, megoszthatjuk másokkal, és ezzel is adunk.

Azt hiszem, én is csak adni szeretnék. Kinek mire van szüksége. Időt, egy mosolyt, egy bátorító kézfogást, egy erőt adó ölelést. Egy képet, rajzot vagy festményt, amiben megoszthatok egy-egy élményt.

Tanulni szeretnék, hogy adhassak.

És ha adtam, akkor csak csendben tovább állni.

Így szeretném élni az életem!