Az életet élni kell, mert az élet szép! - Egypercesek az életről

Sasszárnyakon

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsiás 40:31

A sasok nem repülnek a viharban, hanem felszállnak a vihar fölé. Kiterjesztve szárnyaikat a szél felhajtóerejét használják, és nem lefelé, hanem felfelé haladnak.

Nem kell engedned, hogy a vihar földre taszítson. csak terjeszd ki a szárnyadat Isten igéjére hagyatkozva, és ugyanaz a szél, ami megpróbál legyűrni, fel fog emelni és felvisz a magasba.

Tudsz majd járni, és nem lankadsz el, de előbb teljes szívvel Istenhez kell jönnöd.

Alázattal mondd el az Úrnak, hogy egyedül nem megy. Mondd el neki, hogy megpróbáltad, de nem sikerül, még felállni se tudsz.

“Uram, itt fekszem a földön, padlóra küldtek a viszontagságok . Próbáltam, de nem tudok felkelni.  Ott van bennem a vágy és az akarás, de amikor megpróbálok talpra állni, nem tudom rávenni a testemet, hogy együttműködjön azzal, amiről az Igéd azt mondja, hogy képes vagyok rá. Helyesen gondolkodom, de nem vagyok jól. A helyes dolgokat mondom, mégsem tudok felkelni.”

Uram, segíts! Elestem és nem tudok felállni! Úgy teszek, mintha erősebb lennék, mint amilyen vagyok, de Rád van szükségem, hogy megújítsd az erőmet! Istenem, adj nekem akarást a küzdelemhez!”

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!